Julie Glory megtalálása

Amikor Paul és én megszerettük egymást, nagyon összejöttünk. Mindene voltunk egymásnak. Azonban még mindig tanultuk, hogyan szeressük magunkat, és nem vettük észre, mennyi poggyászt húzunk magunk után. Gyermekkorunk olyan volt, amiből még mindig gyógyultunk, és az egymás iránti szeretetünkben találtuk meg a szentély érzését.

A kapcsolatunk olyan volt, mint egy sziget, és elvetettek voltunk. Kezdő pillanatainkban, akár hónapokban, akár években, úgy éreztük, csak egymásra van szükségünk. A szeretetteljes tekintet és a fizikai kapcsolat – nemcsak szexuálisan, hanem szinte kozmikus szinten – úgy érezte, a lelkünknek szüksége van egymásra, hogy lélegezzen.

Mindazonáltal egy pillanat alatt elfogy a szerelem, és megjelenik a megvetés. Az a személy, akit imádsz, az lett, akit neheztelsz. Lassan az ellenségeddé válnak. Paul és én nem voltunk különbek. Megpróbáltuk megoldani, hogy milyen problémákat tudunk megoldani azzal, hogy korlátozottan értjük a kapcsolatunk gyökerei mögött meghúzódó pszichológiát. Olyan helyen voltunk, ahol folyamatosan védekeztünk egymás ellen. Gyermekkorunk felkapta a kardját, és azt mondta: „Tedd a legrosszabbat”, és elkezdődött a verbális (és fizikai) vívás.

Rájöttünk, hogy túl könnyű feladni, és egyszerűen hagyni, hogy szakszervezetünk szövetét széthúzzák és eldobják. Míg egyes párok kétségbeesésük idején ragaszkodnak egymáshoz, mások egyszerűen feladják. Paul és én nem vettük észre, hogy az egymáshoz való ragaszkodás nem oldja meg a problémáinkat, sőt időnként még súlyosbítja azokat. Megpróbáltunk segítséget kérni, de nem találtunk olyan terapeutát, akinek tanácsai úgy érezték volna, hogy mindkettőnket, mint egységet hivatott segíteni. A kapcsolatunk viharos helyen volt. A Négy lovas közül legalább három korai szakaszába léptünk, ami gyermekkorunkból származó érzelmek hullámvölgyét váltotta ki, és kapcsolati cunamit idézett elő életünkben.

A férjemmel fogalmunk sem volt arról, hogy mi mellett kötelezzük el magunkat, amikor úgy döntöttünk, hogy nem tudunk elszakadni egymástól. Nem volt kézikönyv vagy útmutató arról, hogy a tetteid és reakcióid mennyire befolyásolják a másikat az életedben. Hasonlóan a szülői neveléshez, az ember szíve és élete megadatott, hogy felelős legyen, de az utasításokat kihagyják.

Aztán megtaláltuk Julie Glory-t, egy csodálatosan éleslátó és bölcs nőt. Ez a rokonlélek magával ragadta megsebzett kapcsolatunkat, és gyengéden ápolni kezdett minket az egészség kezdeti szakaszába. Érdekes, hogy a kapcsolatok érzelmileg hogyan kötnek össze valakivel. A nehézségek és a győzelmek mentőövként működnek, megtanítanak rá, hogyan bízz a partneredben. A kapcsolatunk bója volt az élet sötét viharában, és ragaszkodtunk egymáshoz, mert ez volt mindenünk, és minden, amit tudtunk.

Julie tanácsadásával, mentorálásával és gondozásával kapcsolatunk sok ilyen vihart átvészelt, lehetővé téve, hogy meggyógyítsuk magunkat és egymást. A Glory Method maradandó hatást gyakorolt ​​életünkre és kapcsolatunkra. Egyszerűen fogalmazva: Julie megtanított bennünket, hogyan kell gyógyítani. Nemcsak a fájdalmunkat tudatosította bennünk, hanem ami még fontosabb, a forrását is. Ez adott bátorságot ahhoz, hogy gyógyulást keressünk, nem csak magunknak, hanem csapatként is. Olyanokká váltunk, mint a „sebesült gyógyítók”, akik nemcsak saját gyermekkorunk fájdalmaiból és traumáiból próbáltunk kigyógyulni, hanem meg is bocsátani egymásnak az általunk okozott fájdalmat. Miután meggyógyultunk, megalapítottuk Városi család 2007-ben, hogy kifizesse azt a közösségünkben élő fiatalok szolgálatával.

Együtt növekedve egy dolgot biztosan tudtam: szerettem ezt a férfit. A félelem egy csábító fegyver a párok számára, de megfelelő képzéssel abbahagyhatod, hogy feladd a félelmet, és elkezdhesd a gyógyulást. Paul és én megtanultuk, hogy bár lehet, hogy soha nem gyógyulunk ki teljesen a múltunk traumáiból, a türelmünk és az egymás iránti szeretetünk tette lehetővé kapcsolatunk virágzását. Julie Glory-nak köszönhetjük ezt – nélküle még mindig elvesznénk a tengerben.