Intimitás és tér

Mit jelent valójában az intimitás?

Általában mély és kölcsönös kapcsolatra utal, amit más emberekkel, állatokkal, természettel és még Istennel is élvezhetünk. A romantikus kapcsolatok kontextusában azonban az intimitás erotizálódik. Számomra a szó kézzelfogható és metaforikus meztelenségre utal. Ez az a hely, ahol az érzelmi sebezhetőség és a szexuális vágy összeütközik, és ezt mi közösen hozzuk létre; nem birtokolhatjuk magunknak.

Ez is paradox, mivel a szexuális intimitás fokozhatja az érzelmi intimitást, de érzelmi intimitás nélkül a szexuális kapcsolat eléri a határait. Amikor a húszas éveim elején jártam, még tanultam az egészről, és összekuszálódtak az ötleteim. Azt hittem, hogy a sok szex felgyorsíthatja az érzelmi intimitást; mintha a testi meztelenség lenne a legjobb módja (romantikus kötelékekben) a bizalom kialakításának.

Azt hiszem, az intimitást valóban egyfajta fizikai és érzelmi csomózásnak tekintettem, amelyet ha elég szorosan végzünk, soha nem lehet feloldani. Reméltem vagy feltételeztem, hogy ha kellően bensőségesek vagyunk, biztosíthatom, hogy megvédhessek a magánytól, a csalódástól és nagyjából mindenféle romantikus veszteségtől. Féltem a szívfájdalomtól, egészen meg voltam győződve arról, hogy nem fogom túlélni. És így rohantam és rohantam és rohantam. Alig álltam meg, hogy levegőt vegyek és nézzek. Ritkán kérdeztem magamtól:valóban készen állok a csatlakozásra? És az a másik személy is?

A harmincas éveim a tanulás egy évtizede voltak. Mindketten másokra vetettem magam, majd ugyanolyan gyorsan visszahúzódtam. Bizonyos tekintetben túlzottan óvatos voltam, másokban pedig túlzottan vakmerő. Megtanultam, hogy az intimitás magában foglalja a beszédet és a hallgatást is. Tudnunk kell előre lépni valakivel, de hajlandónak kell lennünk türelmesnek és megtorpanásra is.

Majdnem negyven évesen kevésbé vagyok félelmetes, magabiztosabb, mint húsz évesen. Különféle kapcsolatokon, rengeteg pszichoterápián és sok olvasáson keresztül fejlődtem. Manapság úgy gondolom, hogy az intimvé válás a külső rétegek (azok az önvédő, társadalmilag felépített személyiségek) fokozatos lehámlása, miközben a másik lelepleződését is megfigyeljük. Ez ismét egy közösen létrehozott folyamat; annyit kell megfigyelnünk, amennyit cselekszünk; csendben kell maradnunk, amennyit beszélünk. Ha tudatosan és körültekintően csináljuk, az intimitás érzésének kialakítása kiváltság, és tiszteletet érdemel.

Mégsem lineáris vagy egyenes folyamatról van szó: az élesen lehámlott rétegeket ugyanilyen élesen újra fel lehet venni. Belezuhanhatunk az intimitásba és ki is, ahogy a szerelembe és ki is. Amikor ebben a pillanatban megmutatjuk magunkat a másiknak, akkor nem csak most vagyunk bátrak, hanem a következő pillanatban – holnap – az elutasítást és a veszteséget is kockáztatjuk. Törékeny, de gyógyító hatású. Ez a gyönyörű folyamat tele van felelősséggel. Ezért óvatosnak kell lennünk, hogy kivel hozzuk létre az intimitást, hogy elkerüljük a szükségtelen pusztítást. Nehezebb visszamenni és megmenteni szívünket, mint előre menni és felajánlani őket.

Nem hinném, hogy ezt a húszéves énem valaha is megértette volna, de ha valakivel mély testi és érzelmi közelséget alakítunk ki, az annyit jelent, mint az autonómiája tiszteletben tartása, mint az összefonódás. Ez sohasem igazabb, mint egy kapcsolat elején, hiszen mindannyiunknak más az érzelmi elérhetőségi szintje, és más-más „szívsebességgel” mozogunk természetünknek, örökségünknek, történelmünknek megfelelően.

Hasonlóan az elkülönüléshez és a kapcsolódáshoz, az intimitás és a tér kevésbé ellentétesek és egyenlőbbek. Mindegyik meghatározza a másikat, és ellensúlyként működik. Ha nem tudjuk megengedni magunknak az autonómia kialakításához és fenntartásához szükséges fizikai, mentális és érzelmi teret, akkor hogyan mutathatjuk meg magunkat a másiknak? Az intimitást teremteni, ápolni és ápolni kell, de nem bírja a követelést vagy a felemésztést.

Ezt megtanultam, és jól megtanultam, legalább egy kapcsolat árán. Most már tudom, hogy ha vigyázok magamra és hallgatok magamra (helyigényem,éskapcsolatra) Egyengetem az utat a meghittség felé egy másikkal. Hiszen nehéz bármiféle kiteljesítő, értelmes vagy erotikus kapcsolatba bekapcsolódni, ha nem vagyok biztos a saját határomban, ahol én érek véget, és hol kezdődik egy másik. Ha elegendő hely van és adunk neki, azt jelenti, hogy van egy jellegzetesebbÉN,akivel egy másik meghitt lehet. Ellenkező esetben behálózunk vagy elszakadunk egymástól. Az együtt teremtett közelség vagy összeomolhat társfüggőséggé, vagy pedig teljesen leég, akárcsak a víz a napon.